Ahogy megcsap a friss föld illata, és a fák ágain megjelennek az első rügyek, valami bennünk is elkezd mocorogni – egyfajta vágy a megújulásra, a fényre, a tiszta lapra. A tavasz sokkal több, mint évszak: egy érzés, egy ígéret, hogy minden újraindulhat. Talán ezért is fordulunk ilyenkor ösztönösen a költészethez – hiszen a tavaszi versek szavai azok, amelyek igazán el tudják mesélni, mit is jelent tavaszra ébredni.
A magyar irodalom szerencsére nem szűkölködik a tavasz varázsát megidéző költeményekben. A legnagyobb költőink különböző szemszögekből közelítik meg ezt az évszakot: van, aki lángoló szenvedéllyel, más halk szemlélődéssel, vagy épp a természet és a lélek finom rezonanciáit megfigyelve.
Petőfi tavasza forradalmi lendületű, József Attiláé fájón gyengéd, Radnóti a remény felé fordul, míg Kosztolányi és a részletek csendes csodáján keresztül mutatja meg a változást. Ezek a tavaszi versek nemcsak a természet újjászületéséről szólnak – bennük van a szerelem lüktetése, az életigenlés, és a vágy, hogy valami új kezdődjön.
Ha te is érzed már a tavasz közeledtét, és nyitott vagy arra, hogy tavaszi verssorok segítségével hangolódj rá az év legpezsgőbb időszakára, ez az összeállítás neked szól. Engedd, hogy ezek a klasszikus magyar költemények segítsenek ráhangolódni a napfényre, a zöldbe boruló világra és a belső megújulás örömére.
Petőfi Sándor – A tavaszhoz
Ez a vers a természet ébredésének gyönyörű és lelkesítő megszólítása – a költő mintha egy régi jó barátként üdvözölné a tavaszt. A sorokból árad az életkedv és a vágy, hogy végre újra kiszabaduljunk a tél szorításából.
A tavaszhoz
Ifju lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz? mért nem jelensz meg
A világ felett?
Jöszte, jöszte, várnak régi
Jóbarátaid;
Vond föl a kék ég alatt a
Fák zöld sátrait.
Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,
Beteg most szegény,
Oly halványan üldögél ott
A föld küszöbén;
Áldást hoz majd a mezőre,
Ha meggyógyitod:
Édes örömkönnyeket sír,
Édes harmatot.
Hozd magaddal a pacsírtát,
Nagy mesteremet,
Aki szép szabad dalokra
Tanít engemet.
S ne feledd el a virágot,
Ne feledd el ezt,
Hozz belőle, amennyit csak
Elbír két kezed.
Nagyobbodtak a halálnak
Tartományai,
S bennök sokan a szabadság
Szent halottai;
Ne legyenek szemfedőtlen
Puszta sír alatt,
Hintsd reájok szemfedőül
A virágokat!
József Attila – Tavasz van! Gyönyörű!
Ez a vers a József Attilára jellemző finom fájdalmat és szépséget ötvözi. A tavasz csodája itt nem harsány, hanem halk sóhaj, vágyakozás és remény egy jobb, derűsebb világ után.
Tavasz van! Gyönyörű!
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel –
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
Radnóti Miklós – Tavaszi szeretők verse
Radnóti verse egy bensőséges, szerelmes vallomás a tavasz kulisszái között. A természet ébredése összefonódik az érzékiséggel, a szenvedéllyel és a gyengédséggel – meleg, mégis tiszta hangulatot teremt.
Tavaszi szeretők verse
Látod!
boldog csókjaink öröme
harsog a fák közt és
árnyékkal áldja
testünket a táj! hallod,
hogy terül a füvön a
fény és pattan a fákon
dallal a hajtás! csak
csörgető fekete tücskök
zaja dicséri most
fűnek és fának
jó örömét! nézd,
a vizen, messze partok
homályos tövén
tükrösen fénylik
tavaszi kedvünk! mert
mi vagyunk most a fű,
a fa, a part, az öröm is
és szépszavú áldása
a tájnak!
Kosztolányi Dezső – Tavasz-elő
Kosztolányi a tavaszt az emlékezés és a pillanat szépségének tükrében mutatja meg. Versében ott a nosztalgia, a vágy és az idő múlásának finom melankóliája. Egyetlen sor is elég, hogy megérintsen.
Tavasz-elő
Maradj, maradj, bús téli alkony,
ne vond még vissza sugarad!
Ha lábadozva elsötétülsz,
szerelmes szívem megszakad.
A lég oly enyhe, oly fuvalmas,
a nap vígan bukik elő,
tavaszruhában andalog már
az álmodó járókelő.
A síma, langyos fuvalomra
kinyílanak az ablakok,
a halk, búcsúzó sárga fényben
sok régi utca s ház ragyog.
Száz édes emlék ébred újra:
a drága múlt, az ifjuság,
gyermekszerelmünk, szűzi álmunk,
a lázas és dicső tusák.
Mind búsan elmerengve járunk,
szivünk sok emléktől nehéz;
ami szemünkbe forr s cikázik,
a sejtelem ködébe vész.
A jog ropog s alóla zúgva
ezüst kacajjal jő a víz,
tavasz lesz, úgy mint régen egykor
s e szó a múlt honába visz.
Szemünk meredt, a múltba réved,
ragyog a kék-sugáros ég,
a sárga hóvizen lebegve
szétpattan egy-egy búborék.
A szél fú s érzi méla lelkünk,
a kikelet fuvalma az…
És nézzük összetett kezekkel,
hogy érkezik meg a tavasz.
Weöres Sándor – Tavaszköszöntő
Weöres Sándor – Tavasz
Weöres ebben a versben a tavasz belső rezdüléseit, hangulati lenyomatát helyezi előtérbe. Egyszerre van jelen a versben az ébredés csodája és a lírai szemlélődés nyugalma. A költő már-már zenei ritmikával, finom képekkel vezeti végig az olvasót a természet újjászületésén.
Tavaszköszöntő
Ti rengeteg fényben remegő vidékek,
ti hallgatag erdők, hintái az égnek,
ti párolgó rétek,
kedvemet kék labdaként magasba-vigyétek!
Te szinarany torony, tavaszi szerelem!
halavány százszorszép, mondd meg, mi lesz velem?
kedvedet mint tegyem?
hánykolódom éjszaka, nem lelem a helyem.
Ime, a madarak ismét dalba fognak,
a százlábuak a kő alatt mozognak,
paripák nyihognak,
láncolt óriások is odvukban forognak.
A pecsenyesütő közeleg a nyárssal –
siet a gazda a tavaszi szántással,
vizek apadással.
Proserpina kecsegtet kétszeres áldással.
Emelkedj, tetőtlen jókedvem, te röpke
s szánalommal tekints sziklákra, rögökre:
mért vannak örökre,
mikor csak a mulandó lelhet örömökre?
Babits Mihály – Tavaszi szél
A vers finom líraisága és fokozatosan elmélyülő rétegei a tavasz kettősségét mutatják: az ártatlan ragyogás mögött ott rejlik az ösztön, a felfordulás, a forradalom. Babits tavasza nemcsak csupa fény, hanem veszélyes erő is.
Tavaszi szél
Tavasz van, vagy tavasz se még.
Ez a nap olyan fiatal,
mint kislány arcán a mosoly:
szöveg nélküli könnyü dal,
mely maga se tudja talán
hogy a témája szerelem ,
csak a világba mosolyog
gyanutlan, csalva, szűzien.
Ez a friss nap se tudja még
hogy a földben zavart csinál
amely nem lesz se szelidebb,
se tisztább a tavalyinál;
sötét csirák kéjeiről
semmit se sejt; csak mosolyog
s édesen ömlik mint a must
mely bor lesz majd s égetni fog.
Égetni, részegíteni…
És úgy sugárzik ez a nap,
mint egy uj eszme, csupa fény
mig nyájasan erőre kap.
Csupa fény, ígéret, jövő,
olyan mint egy szebb, új világ
tárt kapujának súgara,
mely felé úgy tolong a vágy,
mint fényszomjas gyerekcsapat,
vagy mint lesükből a sötét
csirák tolúlva fény felé
nyomják a vad fű késhegyét,
mig nemsokára proletár
zászlóit emeli a gyom,
mindent elöntve, mint király
csarnokát a forradalom,
ha elzengett az olvadás
vad ágyuharca, s a tömeg
győz; a virágok fölveszik
vérvörös jelvényeiket;
a jégparkett földulva rég,
a padló csupa sár, latyak…
Hol a szelíd és tiszta láng?
Tüzes diktátor lesz a nap.
Szentségtörőn s illetlenül
sáros csizmában egy paraszt
staféta futkos a nagy ég
kék templomívei alatt.
Csizmáját szárogatja és
hetykén fütyülve mond rekedt
szókkal tüsszögtetőn igaz
s félőssen betyár híreket.
Szabó Lőrinc – Tavasz
Párbeszédes formájával ez a vers játékos egyszerűséggel jeleníti meg a tavasz eljövetelét. A Nap és a Vén Rigó beszélgetése gyermeki bájt és mély derűt hoz – a világ újra szép és szerethető.
Tavasz
„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” – felelt a Nap.
„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” – szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”
Ady Endre – Kacag a Föld
Ady tavasza már korántsem idilli – a föld kacaja keserű, társadalmi iróniától terhes. Az újjáéledés itt nem a természet ünnepe, hanem az örök újrakezdés terhe, amit a dolgozó ember visel – évszázadok óta.
Kacag a föld
Nagyot kacag tavaszkor a Föld,
Ha kitelelt, földetlen gazdák,
Gazdagok gazdái, magyarok,
Ekéiket beleakasztják.
Nagyot kacag tavaszkor a Föld,
Nagyúrtól, paptól így tanulta:
Milyen jó bolond is a paraszt,
Új tavaszkor robotol újra.
Nagyot kacag tavaszkor a Föld:
Ezer úrnak kell a kincs télre
S ezer éve ezért robotol
Sok-sok millió cseléd-féle.
Kosztolányi Dezső – Ének a tavasz elé
Kosztolányi tavasza nem a virágokról, hanem a menedékről, gyógyulásról szól. A természethez való visszafordulás, a lomb, a föld, a vadon: mind menekülési útvonal a szenvedés elől. Szelíd könyörgés a Természethez – és az emberhez is.
Ének a tavasz elé
Kelj, bársonylombú, halk lehelletű,
borús tavasz a völgyön és hegyen,
hogy majd ha eljön az idő, legyen
a sebre fű.
Tavaszi erdő, jó szorosra fond
sűrű, sötét lombod hálozatát,
hogy majd ha éjjel elbúvunk alád,
födjön a lomb.
Kegyes Természet, szánd meg a magyart,
adj néki ágyat, sátoros vadont,
nőjön a sebre ír, a búra lomb
s a sírra hant…
Tóth Árpád – A tavaszi sugár…
Tóth Árpád festői képekkel indít, de a vers hamar melankolikusabb mélységekbe süllyed. A tavasz itt nemcsak élet, hanem elmúlás is – és egy pillanatnyi találkozás varázsa, ami egyszerre gyönyörű és fájdalmas.
A tavaszi sugár…
A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényü pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.
A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
A park-őrző, borús csillámu rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.
Egy lány jött az uton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltűnt. Szivem zenélt. Merengve álltam ott.
Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
Mint mélyen csillogó, nektár-izű elegy.
Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
Kitágul… rezg, s ha kinyúlik a kéz,
A Nap arany almáját a tenyeredben érzed…