Esztergom azok közé a magyar városok közé tartozik, ahol néhány órás séta alatt meglepően sok korszak és hangulat fér el egymás mellett. A Várhegy monumentális épületei, a Víziváros barokk utcái, a Duna panorámája és a nyugodtabb zöld területek egészen eltérő arcát mutatják ugyanannak a helynek.
Kultúra
Mit is jelent, ha valaki pragmatikus?
Ha valakire azt mondják, hogy pragmatikus, általában egy gyakorlatias, megoldásközpontú ember képe jelenik meg előttünk. Olyasvalakié, aki hosszú elméleti fejtegetések helyett azt keresi, mi működik az adott helyzetben, milyen lehetőségek állnak rendelkezésére, és melyik út vezet el ésszerűen a kívánt eredményhez.
Új Nobel-díjasunk van! Krasznahorkai László nyerte az irodalmi Nobel‑díjat 2025‑ben
A Svéd Akadémia méltatása szerint Krasznahorkai művei az apokaliptikus hangulat ellenére is a művészetbe vetett hitet közvetítik.
Wine & Violin Szalon: kézműves hegedűk, borok és élőzene a Fonóban
Október 11–12-én a Fonó ad otthont ennek a kétnapos rendezvénynek, amely tizennegyedik éve hozza össze a hegedűk szerelmeseit, zenészeket és érdeklődőket.
Gustav Klimt varázslatos világa testközelből
Van Gogh után most Gustav Klimt művészetével ismerkedhetünk meg testközelből a „Gustav Klimt: The Immersive Experience” című kiállításon.
Fabergé-tojások: a cári Oroszország fényűző titkai
Mi történik, ha egy húsvéti tojás nem csokoládéból, hanem aranyból, gyémántból és mesterművészi precizitással készül? A válasz: megszületik a Fabergé-tojás.
Van Gogh kiállítás Budapest: VR, fények és festmények
A Van Gogh – The Immersive Experience elnevezésű tárlat új szintre emeli a kiállítás fogalmát. Ez nem csupán egy múzeumi séta, hanem egy érzékszerveket próbára tevő, teljes testet körülölelő élmény.
Holnap versek járják be a várost – jön a költészet napja
Április 11-én ismét a költészeté lesz a főszerep. Ez az a nap, amikor elővesszük a régi kedvenceket, vagy épp új sorokba szeretünk bele.
A Nazca vonalak titkai: mit üzennek az ősi civilizációk?
A perui sivatag rejtélyes ábrái évszázadok óta tartják lázban a világot. Hatalmas állat- és emberfigurák és minták rajzolódnak ki – olyan pontossággal, ami még is elképesztő.
Leonid Afremov, aki késsel vitte vászonra a szivárvány összes színét
Az orosz származású festő életútja legalább annyira színes – és néha sötét árnyalatokkal teli –, mint alkotásai.